Az órán elhangzott előadások közül, amelyik a legemlékezetesebb és legtanulságosabb volt számomra, "a 21. század iskolája" címet viselő prezentáció volt, amelyben bemutatásra kerültek a magyar diákok PISA eredményei a '70-es évektől 2012-ig. Na persze nem mind, csak ami érdekes volt.
Hallottam már korábban fél füllel valahonnan, hogy nem értenek szöveget a mostani diákok, de nem jártam utána ennek a kérdésnek, így kimondottan örültem, hogy ez a téma szóba került az órán, méghozzá igen nagy részletességgel, rámutatva a változásokra és összefüggésekre. Számomra nagyon hasznos volt. Először persze inkább ijesztő és kiábrándító. Hirtelen megint az a gondolat nyert teret a fejemben, hogy az IKT eszközök használata nem hasznos az oktatásnak, hiszen látjuk az eredményeket, hiába a nagy fejlesztések. De most, hogy újra áttanulmányoztam az adatokat és az órai anyagot, azért átértékeltem mindezt. Hiszen az adatokból az is kiderül, hogy más, fejlett technikákat előszeretettel alkalmazó országokban sokkal jobban teljesítettek a diákok, szóval nem az IKT a bűnös, hanem az az oktatási rendszer, amibe ezt nálunk bele akarják ágyazni. Kényelmesebb ágy kell, ami jó a gerincnek is :)
Ehhez a nagyon tanulságos tananyaghoz készítettem online tesztet a redmentán: